logo

Tár.hely

Sok-e, vagy kevés a 732? Ennyi képet, szobrot készítő alkotó regisztrált a Műcsarnok Szalon-kiállításának indításaként múlt év végén létrehozott adatbázisába. A Tár.hely elnevezésű adatbázisba való jelentkezés egyetlen feltétele a betöltött 21. életév. Aki ennek az egyszerű kritériumnak megfelelt, feltölthette életrajzát, digitális portfólióját, kiállításait, annak kritikáit, bármit, ami nyomtatásban vagy digitálisan megjelent róla, tőle, és mindenekelőtt a legfontosabbat: az utóbbi tíz évben készült munkái közül maximum 10 művének reprodukcióját. Munkácsy-díjas képzőművész, országos és megyei tárlatok kiállító művészei, rajztanárok, akik a professzionális tudás birtokában vannak, éppúgy megtalálhatók az alkotók között, mint a művészeti képzésben még most részt vevő fiatalok vagy azok, akiknek kikapcsolódást jelent a festés, rajzolás, formázás, és eddig csak szűk ismerősi körben mutatták meg műveiket. A felhívás megszólította a határon túl élő magyar alkotókat is. Ezért tartottuk fontosnak feltüntetni a katalógusban az életkor mellett azt is, hogy hol élnek, dolgoznak. A képméret nem teszi lehetővé egy-egy mű valódi kvalitásának megítélését, így előfordulhat, hogy ez hátrányos alkotójára nézve, de adódhat úgy, hogy jótékonyan elfedi a kivitelezés hibáit, a kreativitás mellé szükséges szakmai mesterfogások hiányát.

A Tár.hely ily módon létrejött adatbázisa része a 2015-ös képzőművészeti Nemzeti Szalonnak. Maga a tárlat a kiállítás kurátora által választott műveket mutatja be, a Tár.hely ennél sokkal szélesebbre nyitja a bemutatkozás lehetőségét, s nem kérdez rá arra, ki a művész, mi a művészet. Semmilyen szűrő nem volt, mindenki saját maga felel a feltöltött tartalomért és a hitelességéért. De adott volt annak a lehetősége, hogy a Szalon kurátora az adatbázisból válogasson, amint az sok esetben meg is történt. A jelentkezőket különböző ambíciók mozgatták, amelyben jelen van a felfedezés iránti remény, a büszkeség, az érvényesülési vágy éppúgy, mint az egészséges exhibicionizmus, az önbizalom és a bátorság.

A Műcsarnok – jövőre 120 éves – fennállása óta mindmáig a kortárs magyar művészet legreprezentatívabb bemutatási helyszínének számít. Itt kiállítani, kapcsolatba kerülni vele, mindig is rangot, megbecsülést jelentett minden művésznek. „A magyar művészetnek” – ez az aranybetűs felirat áll az épület homlokzati timpanonján, és ez a mára talán patetikusnak hangzó krédó soha nem volt ennyire széles körre kiterjesztve, mint most. Merész vállalkozásnak tűnt az ismeretlen alkotók ilyen mértékű, szelektálás nélküli bevonása, de ez a ma még foghíjas adatbázis jó kiindulási, továbbfejleszthető alap a jövőre nézve.