logo

Szemadám György

(1947, Budapest)

festő, író

1969-től kiállító művész. Eddig külföldön (Bécs, Prága, Moszkva) és Magyarországon 63 egyéni kiállítása volt. A hetvenes évek vége óta számtalan előadást tartott és kiállítást nyitott meg, illetve publicisztikát, esszét, képzőművészeti, fotó- és filmkritikát, továbbá kultúrtörténeti és művészetelméleti tanulmányt tett közzé. 19 könyve jelent meg. 1977-től 1991-ig a Művészeti Alapnak, 1991 óta a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, 1995-től a Magyar Festők Társaságának, 2005-től a Patak Csoportnak, 2007-től pedig a Magyar Írószövetségnek a tagja. 2004 óta tagja, 2014 óta pedig elnökségi tagja a Magyar Művészeti Akadémiának. 1997-ben a Magyar Köztársaság Érdemérem Lovagkeresztjét, 2001-ben Munkácsy Mihály-díjat, 2005-ben Simsay-díjat, 2014-ben Magyar Művészetért díjat, 2015-ben Magyarország Érdemes Művésze díjat kapott.